Halogatás:a sikertelenség leggyakoribb oka

Halogatástól  való szabadulás 7 titka

Gyermekkoromban -aztán később is- számtalanszor mondták a nagyszüleim és a szüleim is, és Te is biztos hallottad: “Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra!” És valóban, milyen igaz ez a mondás, de erre csak később felnőttként jön rá az ember.

Sokszor hallani, hogy emberek panaszkodnak, hogy ez vagy az nem sikerül nekik, ezért meg azért… mindig találnak valamit vagy valakit, akit okolhatnak a sikertelenségük miatt. Ha adsz nekik tanácsot vagy megmutatod, te hogyan csinálod a dolgokat, neked miért sikerül, akkor erre azt mondják:  ” jó, majd  később én is kipróbálom.”..vagy  ” majd egyszer elmegyek… vagy “holnaptól (jövőre) elkezdem” stb.

Ők azok, akiket a siker messze elkerül,  mert önmaguk ellenségei. Saját magukat kötözik meg a negatív sokszor pesszimista beszédükkel. Remélem Te nem ebbe kategóriába akarsz tartozni! Ha Neked is problémát okoz a halogatás, és sikeres(ebb) szeretnél lenni, -legyen az bármi-  akkor három szót mindenképpen el kell felejtened :

  1. majd
  2. később
  3. egyszer..(majd valamikor,később)

Észrevetted? A harmadik valójában az első kettőt jelenti, melynek lényege maga a halogatás; vagyis azok a dolgok, amiket szeretnél elérni, megkapni -majdnem biztos- hogy nem fognak megvalósulni az életedben. Miért? Nagyon egyszerű az ok: mert folyton halogatod! Minél jobban, annál távolabb van tőled a siker!

Hidd el, ez így van; tapasztalatból tudom. A másokéból és a sajátomból.
Nem nagyon ismerek olyan embert, ( és szerintem Te sem) akinek ez ne okozott volna problémát az életében. Elég ha a főiskolára vagy az egyetemre gondolsz (ha csak nem voltál eminens tanuló). A halogatás napi szinten volt (van) jelen, hiszen a diákok nagy része csak a vizsgaidőszakban (vagy még akkor se!) volt hajlandó kezébe venni a tankönyveket és tanulni valamit a vizsgákra. Persze sokaknak nem is volt cél, hogy  megtanuljon bármit is, csak hogy éppen levizsgázzon és feljebb kerülhessen egy évfolyammal. Maga az egyetemre járás is a halogatás eszköze volt számukra, nehogy túl korán  önállóvá kelljen válni és ki kelljen menni a “mamahotel”-ből…vagyis elköltözni a szülői házból és függetlenedni.

Épp ma hallottam a rádióban, hogy sajnos most is tele van az ország olyan fiatalokkal, akik nem államvizsgáztak le, -noha elvégezték az egyetemet, főiskolát- mert  halogatják. Ki ezért, ki azért. Többen közülük már jócskán benne vannak a 30-as éveikben, de még mindig csak  egy “mezítlábas” érettségivel a zsebükben rohangálnak ide-oda, hogy valami lehetőleg jól fizető állásba el tudjanak helyezkedni. Mindezt “csak” azért történik velük, mert 10 vagy 20 évig halogatták/halogatják a nyelvtanulást meg a  nyelvvizsgát, (amit már érettségikor meg kellett  volna csinálni…)

A  jelenlegi  oktatási törvények szerint, -bár most lehet hogy változni fog- addig  nem kaphat valaki diplomát, amíg  legalább egy idegen nyelvből le nem vizsgázik. Szerintem kár, hogy nem 20 vagy-25 évvel ezelőtt vezették be…. Siralmas, hogy a magyar emberek  több mint kétharmada(!) nem beszél semmilyen idegen nyelvet! Nagyon le vagyunk maradva az EU átlagtól, -aminek egyik oka szintén a halogatás- a  legfrissebb uniós felmérések szerint. Forrás:itt )

Sokan, – főleg 40 évestől fölfelé-  még mindig úgy gondolkoznak, hogy minek tanuljanak idegen nyelvet, mikor itt, Magyarországon élnek. A külföldi cégeknél meg úgy is vannak, akik tudnak magyarul is, azokkal majd  megértetik magukat. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy akik ebben a korban munkanélküliekké  válnak, de beszélnek legalább egy idegen nyelvet, azok  sokkal  könnyebben tudnak új munkát szerezni, és sok esetben  30-50 %-kal magasabb bért kapnak, azokkal a kortársaikkal ellentétben, akik nem  beszélnek semmilyen más  nyelvet. Könnyen belátható tehát,hogy a halogatás nem kifizetődő -se rövid se hosszú távon. Sőt,bizonyítottan nagy  veszteség.

A nyelvtanulás csak egy kiragadott példa volt. De még nagyon  sok egyéb dolog van, mint  például a családtervezés, aminek hátterében szintén a halogatás áll. Arra hivatkozva, hogy nincs még meg a kívánt egzisztencia és az anyagi háttér stb., még nem aktuális, ezért sokan  csak 35-40 évesen  gondolkoznak  el először komolyan azon, hogy: meg kéne  nősülni, gyereket vállalni, vagy jó volna egy normális férfit találni, aki házasság után nem folytatja ugyanúgy, mint amikor egyedülálló volt. (mókuskerék, bulik, munka, barátok )

Igaz, nem mostanában, de sajnos nekem is  volt időszak az életemben, amikor halogattam bizonyos dolgokat (főleg a “nem akarom és nem szeretem” dolgokat) de mióta  leszoktam róla, (döntés kérdése, úgyhogy bárki képes rá!) azóta  nagyon figyelek, hogy amit 1-2 napig halogatok, azt  mielőbb fókuszomba tegyem  és a lehető leghamarabb elvégezzem. Hamar megtanultam  a leckét:

Soha ne várj másra! Ne legyen ez a halogatás oka.

Munkahelyeken ez gyakran előfordul, amikor részfeladatokat osztanak meg egymásközt, és az egyik  nem tud haladni, mert a másik még nem csinált meg  pl. egy fontos kimutatást, amit neki fel kellene használnia stb. Így saját maguk csinálnak mesterséges akadályokat a sikerük vagy boldogulásuk útjába. Ez ne tedd!

Miután  férjhez mentem, gyorsan rájöttem, hogy a családom mellett akkor tudok sikeres maradni, ha nem mások szabják meg mennyit dolgozzak, és mennyit  pénzt kapjak az elvégzett munkámért.  A halogatás itt sem lett volna jó megoldás, ezért rövidesen eljöttem akkor még stabilnak tűnő és jól fizető állásból és otthonról kezdtem el tovább dolgozni egy internetes marketing céggel. Visszanézve ez -az elmúlt 15 év távlatából- nagyon jó döntésnek bizonyult.

Könyvtárakat lehetne megtölteni azokkal a különböző szakirodalmakkal, amelyek -a többi hasonló rossz szokás mellett – a halogatás  különböző okait próbálják magyarázni, és a lehetséges megoldásokat  bemutatni,de ezek  közül  kevés bizonyul igazán hasznosnak.

Nem könnyű a halogatástól megszabadulni, de egyáltalán nem  lehetetlen! Sok embernek még az is nehezére esik, hogy egy egyszerűnek tűnő döntés meghozzon, míg mások sorra hozzák meg az életüket befolyásoló  fontos döntéseket. Mint például a munkahely/lakóhely változtatás, párválasztás, család,  vallási meggyőződés stb. Most nézzük meg mi

A halogatás 6 leggyakoribb oka 

ami miatt  az emberek halogatnak valamit , hogy (és ez saját, szubjektív véleményem)

  • azt hiszik, van még rá idejük ( mármint hogy megtegyék, meghozzák a döntéseket)
  • valamitől, vagy valakitől félnek
  • nem tudják (vagy nem akarják) felmérni a halogatásból adódó  jövőbeni veszteségeiket
  • Döntésképtelenek (vagy nem akarnak/nem képesek egyedül dönteni)
  • Nem inspiráltak
  • Akaratgyengék (most lehet hogy utálni fogsz, de nem bánom…) egész egyszerűen lusták, mert még azért sem mozdulnak meg, amihez lenne kedvük, és nincs egy  csöppnyi belső motivációjuk se, hogy jobbá könnyebbé tegyék vele a saját életüket, nem is beszélve a családjukéról.

De vajon hogy lehetne megszabadulni a halogatás “rémétől”? 

Mivel minden embernek szükségképpen vannak napi-heti havi  stb. teendői, amit előbb-utóbb  úgy is meg kell csinálnia, (mert más nem fogja helyette megtenni) ezért egy dologra feltétlenül szükséged lesz: Önfegyelemre.

A halogatás “kivégzése” 7  lépésben (saját recept)

  • írd le a tennivalóidat (eleve így könnyebb) és vedd  legelőre azokat, amelyeket nem szeretsz és nincs kedved hozzá, hogy most megtedd.
  • írd le azt is, miért halogatod őket
  • gondolj arra, ha nem teszed meg, milyen negatív következményei lesznek
  • ez arra kell hogy ösztönözzön, hogy azonnal dönts: rögtön tenni kell valamit!
  • mindig egyszerre csak egy  dologra fókuszálj
  • kezdd el rögtön megvalósítani a leírt dolgaidat.(például telefonálj; kezdj el tanulni, olvasni; intézkedj; írd meg levelet; menj el az adott helyre; kérj bocsánatot akitől kell; vagy menj orvoshoz és vizsgáltasd ki magad -prevenció- ne csak akkor, mikor betegnek érzed magad vagy már “ég a ház”…; dobd ki a cigarettás dobozt a szemétbe; most öltözz át  és menj el futni, tornázni; ma kezdd el fogyókúrát, ha szükséges; ülj le a gyermekeddel vagy a pároddal beszélgetni a jövőről; keres magadnak munkát, vagy lakást; építsd le a rossz kapcsolataidat; lomtalaníts az életed minden területén stb…
  •  pipáld ki, amivel meg vagy és kezdj el mosolyogni, mert már sikerült egy sor probléma, teher felett  győznöd! Ez pedig  újabb  akaraterőt, inspirációt és belső motivációt  fog  Neked adni, hogy a következővel is mielőbb  végezz. (Az inspiráció jelentőségéről már korábban  is írtam, melyet itt tudsz elolvasni.)

Meg fogod látni, -szinte észre sem veszed-  milyen gyorsan elfogynak  majd  a “nem szeretem”  teendőid.  A többi meg már tényleg gyerekjáték!  Nekem ez a módszer eddig mindig bevált. Próbáld ki Te is!

Neked is sikerülni fog, mert csakis Rajtad múlik!  Kezdd el még ma!    :-)

3 responses to “Halogatás:a sikertelenség leggyakoribb oka

  1. Göblné Gyöngyi

    Nagyon jó, hogy ezzel kezdted! Menyire igaz minden amiről irtál. Remélem mindannyian sokat tanultunk belőle. Már most inspirációt kaptam. Köszönöm!

    Gyöngyi

    Reply
  2. Kiss Attila

    Hmmm…. Elgondolkodtató írás a magyar valóságról. Az biztos, hogy először is fejben dőlnek el a dolgok! Amíg nem jön gondolkodik el valaki, hogy kicsoda is ö valójában, mit is ért el eddig, és nem indul be a fantáziája, hogy ki is szeretne (mi is szeretne) lenni, addig valószínűleg soha nem tud hatékonyan előrelépni.

    Reply

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Csak a kulturált kommunikációnak megfelelő véleményeket tesszük közzé!
Minden egyéb, szitkozódó és káromkodó hozzászólás automatikusan törlése kerül!