ROBIN WILLIAMS EMLÉKÉRE

NÁNU-NÁNU – azaz: Egy úr az űrből!

nanu-nanu

 

Nem szoktam rossz hírekről beszámolni de most kivételt teszek.

Újabb haláleset rázta meg az egész világot: Tegnap -2014. augusztus 11.-én-  elment egy újabb világhírű, Oscar díjas színész… :-(

Az ok egyenlőre tisztázatlan;  a vizsgálat még tart, feltehetőleg önkezével vetett véget életének, saját kaliforniai villájában.

 

Gyermekkorom egyik kedvenc filmje volt a 70-80 évek fordulóján.

Akkoriban is,  itthon szabadon fordították a filmcímeket, de az eredeti címe a filmnek a  Mork és Mindy  volt.

Ki ne emlékezne -az akkor 5-15 évesek közül- a kissé idétlen, mókás, fejjel lefelé is járni tudó, földönkívüli emberekét megformáló Robin Williams-re, akinek  színészi pályája ekkortájt indult. Ha jól emlékszem, abban az időben még csak egy (!) Tv csatorna  volt Magyarországon és hétfőnként adás sem volt…

Így hétvégeken – gyerekfejjel- mindent habzsoltunk, ami a vasfüggönyön túlról érkezett; így ezt az amerikai -sci-fi témájú- komikus televíziós filmsorozatot is imádtuk. A főszereplő űrlény,  Mork  (Robin W.) jellegzetes köszönése, még a nyolcvanas évek közepén is szálló igénk volt a suliban egymás között. Alig vártuk, hogy elteljen egy hét és jöjjön a következő rész. Nem úgy, mint manapság, amikor már az otthonodból tudod irányítani a dolgokat, interaktívan, mikor és mi jöjjön a médiacsatornákból! A mai gyermekek és fiatalok el sem tudják képzelni, miről beszélünk mi, mostani negyvenesek. Nem is tudhatják, milyen volt akkor, youtube, facebook, mobiltelefon és internet nélkül. (Ez persze nem az ő hibájuk.)

De visszakanyarodva   Robin Williams -hez…

Mindig is nagyon szerettem az ilyen vidám, humoros, karaktereket és mai napig nézek ilyen filmeket.  De az  nagyon furcsa paradoxon, hogy  általában az ilyen emberek a valóságban már egyáltalán nem olyanok, mint a filmeken vagy a színpadon. Sok humorista és komikus szerepeket játszó színész, a valóságban nagyon  is magányos, még akkor is, ha  vagy családja van, vagy körül rajongja a közönség és  hatalmas sikerei vannak.

Joggal merül fel a kérdés mindannyiunkban: MIÉRT?

A tapasztalat is és az ilyen  életpályák azt láttatják, hogy legtöbbjük mély depresszióval egyéb  káros szenvedélyekkel harcol nap mint nap. Megpróbálja önmagában leküzdeni azokat a korlátokat, amik megakadályozzák abban,  hogy boldog legyen és megelégedett, beteljesedett életet éljen. Ami a filmvásznon színészként sikerül nekik, az a való életben sajnos többnyire nem; sőt épp ez lehet az egyik oka annak, hogy sokan feladják.

Minden ember szeretne boldog lenni…

Tudatosan vagy tudat alatt -  a boldogság forrása után kutatva, a magánélet buktatóin át megoldást keres arra,hogy megtalálja azt az állapotot, ami tartós örömöt és boldogságot tud neki szerezni.  És ha rájön arra, hogy amit/akit annak hitt, (például hírnév, sikerek, pénz, Oscar-díj, csillogás, luxusélet,  vagyontárgyak, vagy egy álom feleség vagy férj és egyéb külső dolgok) nem hozták meg számára a hőn áhított érzést -és ez a felismerés ráadásul folyamatos kudarcot okoz számára-  könnyen  feladja és egy rossz döntéssel, örökre elrontja/befejezi a földi pályafutását.

Nem tudni, hogy ez Robin Williams életében pontosan hogy alakult, de az élettörténetét végigtanulmányozva, nem nehéz kitalálni, hogy sajnos ő sem úszta meg;  a magánéletében nem volt szerencsés. Minden emberért kár, -kiváltképp, ha idő előtt eltávozik- de olyanokért különösen, akik életük nagy részében azon dolgoztak és fáradoztak, hogy másokat felvidámítsanak. Sok boldog percet és órát szerezve munkájukkal kicsiknek és nagyoknak, szerte a nagyvilágban.

Bár nem kísértem különösebb figyelemmel, hogy az elmúlt 15 évben mi történik “Nanu-nanu”-val  – és ezzel nem kisebbíteni szeretném a komolyabb szerepekben is megnyilvánuló, rendkívül sokoldalú tehetségét! Mégis nagyon megrendített a hír tegnap este. Főleg azért, mert valószínűleg nem volt mellette abban a pillanatban senki, aki megakadályozhatta volna, -vagy az előjeleit láthatta volna- mi lehet a végkifejlete   a folyamatos belső harcainak, amit vélhetően lelki és érzelmi problémáinak megoldásáért folytatott. Talán Ő sem így tervezte. Ha most látná, mennyien szerették és milyen sok embernek okoz szomorúságot a földi életből való elköltözése, lehet hogy nem így döntött volna. Ezt sajnos már soha nem tudhatjuk meg

Senki nem tökéletes.

Ő is csak egy ember volt sokunk közül, de mély nyomot hagyott milliók szívében!  Számos karakter szerepével, jellegzetesen széles mosolyával és utánozhatatlan” Mork hangjával”.

Soha nem fogjuk elfelejteni, mert emléke tovább él a filmvásznon!

R.I.P.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Csak a kulturált kommunikációnak megfelelő véleményeket tesszük közzé!
Minden egyéb, szitkozódó és káromkodó hozzászólás automatikusan törlése kerül!