Oroszlánsörény gomba-idegrendszerünk őrző-védője?

 

Hallottál már az oroszlánsörény gombáról?

Lion's-Main-Mushroom latin

Bevallom, én is csak akkor, mikor a a DXN termékeivel kezdetem el ismerkedni, jó pár évvel ezelőtt.

Azt meg végképp nem tudtam, hogy mire való vagy hogy nekem és a családomnak miért kellene szedni,  ezt a tablettába préselt gyógygombát…?

Ezért hát kicsit utána olvasgattam a “gugliban”( javaslom, te is tedd meg, hogy ne csak egy forrásból informálódj!) és természetesen ki is próbáltam. Ennek hasznáról és személyes tapasztalatainkról írok most röviden.

Ami miatt mindenképp ki szerettem volna próbálni az oroszlánsörény gombát (angol nevén:Lion’s Mane), az az idegsejtekre és a  gyomor-és bélproblémákra gyakorolt jótékony hatás volt, amit első körben olvastam róla. Ez rögtön kíváncsivá tett, hisz az egész emberi testet átszövik a milliárdnyi idegsejtek és hát nem árt, ha azok rendeltetésszerűen, jól működnek.

Ezenkívül még számos más területen is sikeresen használják már évszázadok óta; elsősorban Kínában és Japánban, amit számos kutatás igazolni látszik.

Természetesen, mint minden más gyógygombának, -ennek is-  folyamatosan vizsgálják az emberi szervezetre gyakorolt hatásait. A  kutatók és az orvosok igyekeznek sokféle kísérletekkel tesztelni, igazolni és  alátámasztani az oroszlánsörény gomba  jótékony hatásait. Kutatásaik és felfedezéseik eredményeit rendszeresen közzé is teszik  a különböző nemzetközi, orvosi és alternatív gyógyászati szaklapokban.

Állítólag, akik rendszeresen fogyasztják az oroszlánsörénygombát:

  • azoknak acélhoz hasonlóak lesznek az idegsejtjeik akár egy oroszlánnak
  • és rendkívüli módon támogatja a rövid-és hosszútávú memóriát is.

Amit én megtudtam és tapasztaltam:

  • az elsősorban a gyomor-és bélfunkciók jelentős javulását
  • a szellemi teljesítő képesség növekedését
  • jelentősen növelte a koncentrációs képességemet
  • és ezzel egy időben a gyomorpanaszok (mint reflux vagy gyomorideg) teljesen megszűntek.
  • csökkentette a  stresszt
  • az öregedésgátló hatása a bőrön is látható

 

Kislányom is, -már több mint egy éve- szedi az oroszlánsörény gombából készült, préselt tablettát (napi 2×2)  a többi- már megszokott- DXN termékkel együtt.  Nála is hasonlóan jótékony hatásokat tapasztaltunk, főleg az agyi funkciók területén:

  • Könnyebben tud tanulni, elaludni
  • jobban megért dolgokat, feladatokat
  • a koncentrálási képessége is sokat javult
  • memóriája frissebb, könnyebben emlékszik
  • nem felejti el a tanultakat

 

Lions-Mane webstore

 

A tesztelés céljából, volt pár hónap a nyáron, amikor nem szedtük és éreztük a különbséget. Persze minden ember máshogy reagálhat a különböző összetevőkre, de azt el lehet mondani, hogy:

  • nem tapasztaltunk semmilyen negatív mellékhatást vagy allergiás reakciót az oroszlángomba rendszeres szedése alatt, sem utána.
  • a gyomorproblémák esetén már néhány nap alatt, érzékelhető javulást tapasztatunk
  • különösen jó hatással van a vitaminok felszívódásában.
  • Gazdag nyomelemekben, ásványi anyagokban
  • szinte minden fontos aminosav és fehérje is megtalálható az oroszlánsörénygombában, amik elengedhetetlenek az egészséges szervezet fenntartásában.
  • az immunrendszert is jótékonyan támogatja

Nem vagyok orvos, de a fenti tapasztalataim alapján, szinte minden korosztálynak – kisgyermekektől az idősekig- jó szívvel ajánlanám.

Már gyermekkortól- és különösen  jótékony hatással bír az öregedési folyamatok lassításában.  A nyugati orvoslásban dolgozó kutatók is már kimutatták és elismerően nyilatkoztak a hatásáról.  Kutatásaik szerint  “az oroszlánsörény gomba rendszeres fogyasztása, hatékonyan gátolja az idegsejtek pusztulását és ezáltal akadályozza illetve késlelteti az időskori elbutulást. (Alzheimer-kórt)

Azt hiszem, egy próbát megér mindazoknak, aki a fenti problémák bármelyikére természetes megoldást keresnek.

Próbáld ki most! Rendeld meg a DXN webáruházból!

Ha kipróbáltad és elégedett vagy, tapasztalataidat ne felejts el megírni a hozzászólásoknál! Köszönöm.

Egészségedre!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Csak a kulturált kommunikációnak megfelelő véleményeket tesszük közzé!
Minden egyéb, szitkozódó és káromkodó hozzászólás automatikusan törlése kerül!